Harmadik levél

Kelt, 1942. VIII.7.

Kedves Anyukám!

Ezt a levelet mélyen orosz országból írom. Itt már meg lehet látni, hogy milyen is igazán. Gyönyörű ez az ország, ez az egész egy paradicsom. Nem jó nézni olyan embernek, aki már mást is látott. Itt semmi az egész.

Hála Istennek én egészséges vagyok, jól érzem magamat, melyet nektek is viszont kívánok! Jó volna már, ha Te is írhatnál, de még nincsen tábori szám és így nem írhatsz, de már lesz hamarosan és azonnal írok, hogy Te is tudj írni, hogy otthon mi újság. Ha majd írsz, írhatsz levelet csak nem szabad leragasztani, és bélyeg sem kell rá.

Eső van-e? Ha lehet szántsatok fel amit lehet, ne maradjon úgy. Sándor meg van-e még?

Isten veled, csókollak Téged, Magdát, és Lekszit!

Elek

 
 
   
 

Mélyen Oroszországból jött a levél, vagyis valószínűleg megközelítették a 2. magyar hadsereg felvonulási területét Rossoshtól északra. Még úton lehettek, hiszen nem kapták még meg a már említett "tábori számot". Meglepődve olvastam, mennyire lenyűgözte őt a táj gyönyörűsége. Egy olyan embernek, aki eddigi életét a földeken töltötte, hiszen gazdálkodtak, csodálatos lehetett a végtelen táj. Az Ő szavaival élve a "paradicsom". "Itt semmi az egész"-írja, gondolva kicsiny hazánkra. Mint akinek a családja mellett a legfontosabb dolog a föld, ami a kenyeret adja az egész családnak, azon aggódik, hogy sikerül-e felszántani az otthoniaknak. Sándor egy ló, amelynek nyergébe gyakran pattant, vajon meg van-e még? Tudakolja.

A behívás körülményeiről nem sok szót szóltam. Az aratás kellős közepén jött a behívó, nem volt mit tenni. Ott kellett hagyni a családot, a munkát, mindent ami eddig fontos volt. Nagymama napszámosokat fogadott, hogy be tudják fejezni az aratást.